"Üldöztetünk, de el nem hagyatunk, tiportatunk, de el nem veszünk" II. Kor 4:9
HIRDETÉSEK (2021. június 20.)
Június 16-án délelőtt 10h-kor csendítéssel jeleztük, hogy életének 84esztendős szakaszát befejezve szeretteit hátrahagyva költözött el a minden élők útján Kohári Lajosné született Tóth Mária asszonytestvérünk, aki a tiszaörvényi lakos volt. Temetésére az elmúlt pénteken délután 2h-kor került sor a tiszaörvényi temetőben. Ravatalára tekintve Istenünk igéje Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott első leveléből, a 13. fejezet válogatott verseiből szólt: „A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt, Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem fogy:” A minden kegyelem Istene adjon vigasztalódást és áldott emlékezést a gyászoló család minden tagja számára.
Szintén 16-án, szerdán déli 12h-kor harangszóval emlékeztünk Holló Lajos testvérünkre, aki földi életében a Kereszt út 6. szám alatt lakott és 15évvel ezelőtt ment előre az Örökkévalóságba!
Csütörtökön, június 17-én délelőtt 10h-kor Molnár Jánosné született Novák Mária emlékére szóltak a harangok, aki a Téglás út 11. szám alatt lakott és 17évvel ezelőtt hallotta meg Istenünk hazahívó szavát.
Ugyanaznap déli12h-kor Balla Zsigmond emlékére harangoztunk, aki a Debreceni út 78. szám alatt lakott és 17évvel ezelőtt hagyta hátra ezt az árnyékvilágot.
Az Örökkévaló Isten adjon erőt a friss és csituló gyászban élők számára egyaránt.
Július 3-4-én tartjuk a Templomparkban a III. Kárpát-medencei Református Művészeti Fesztivált a már oly sokszor és sok helyen meghirdetett tartalommal. Szeretettel hívjuk és várjuk kedves mindnyájukat. A belépés a megszokott módon díjtalan!
Hallgassuk meg heti rendünket: A ránk következő héten tartjuk gyülekezeti hittantáborunkat, ezért a heti rendszeres alkalmak elmaradnak! Vasárnap délelőtt 10h-tól istentiszteletre hívogatjuk a testvéreket, amit itt a templomban tartunk.
Az Úr legyen Nemzetünk, Anyaszentegyházunk és gyülekezetünk őriző pásztora. Ámen.