– Az elmúlt héten hétfőn délelőtt 10h-kor harangszóval emlékeztünk Tóth József atyánkfiára, aki a Bajcsy-Zsilinszky út 8. szám alatti lakos volt és 8évvel ezelőtt ment előre a minden élők útján.
– A minden kegyelem Istene adjon áldott emlékezést és törölje le a gyászolók könnyeit. Ámen.
– Július 3-4-én kerül sor a III. Kárpát-medencei Református Művészeti Fesztiválra, melyet ebben az évben is a Templomparkban rendezünk meg. Csak néhány dolgot említek a programok közül: Szombaton 8órai kezdettel főzőverseny (a zsűri elnöke: Pálszabó Mihály a Francia Gasztronómia Lovagja); majd színes „papkerti” kavalkád gyerekeknek és felnőtteknek: népi játékok, ugrálóvár, vattacukor, cukorágyú, a Kiss Kata Zenekar fellépése, arcfestés, kézműves foglalkozások, Karcagi-Nagy Zoltán és Nagy Andy fellépése, péksütemény habos kakaóval, és még sok minden más! Vasárnap 10h-tól Istentisztelet a templomban (igét hirdet: Nagytiszteletű Pásztor Gyula, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia lelkésztanára); ezt követően templomi koncert – Illés Amanda Hárfakoncertje és a Tiszafüredi Református Kamarakórus fellépése; Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt! A belépés a megszokott módon ingyenes!!!
– Végezetre hallgassuk meg heti rendünket: Hétfőn reggel 8h-kor hétkezdő alkalmat tartunk itt a templomban, majd délután 5h-tól bibliaórát a parókián. Csütörtökön délután 5h-kor hétközi alkalmat tartunk a gyülekezeti házban. Szombaton 10h-tól intézményünk ballagási ünnepségét tartjuk itt a templomban, majd a ránk következő vasárnapon délelőtt 10h-tól istentiszteletre hívogatjuk a testvéreket, melyet szintén itt a templomban tartunk.
– Alakalmainkra nagy szeretettel hívjuk és várjuk kedves mindnyájukat.
– Az Úr legyen Nemzetünk, Anyaszentegyházunk és gyülekezetünk őriző pásztora. Ámen.