Elhunyt Dr. Kékessy Dezső

Vigasztalódást és megbékélést kívánunk a gyászoló család minden tagjának!
Jézus mondja: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is.” (Jn14,1-3)
Elhunyt dr Kékessy Dezső

Hálás szívvel mondunk köszönetet a Kuntej Zrt.-nek

Tiszafüredi Református Egyházközség Kuntej Zrt
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Kuntej Zrt.-nek azért a több mint 1 tonna tejtermékért, melyet a mai napon vehettünk át. A Kuntej Zrt. régi támogatója Egyházközségünknek. Gyülekezetünk idős, nagycsaládos és rászoruló tagjai minden évben találkozhatnak termékeikkel a karácsonyi szeretetcsomagokban.
Nagyon boldogok vagyunk, hogy ebben az évben Húsvét előtt is kioszthatjuk a tőlük kapott adományokat.
A már nevezett (több mint 1 tonna) tejterméket most a Szivárványház, a Gólyafészek Idősklub, az Ifjúsági és közösségi ház, a Református Iskola és Óvoda, valamint a település rászorulói között osztjuk szét.
Isten iránti hálával mondunk köszönetet a Segíts Velünk Tiszafüred Alapítványnak és a Hableány Hotel és Étteremnek az adomány szakszerű szállításáért és tárolásáért. SDG.

A Március 15-ei eseményekre emlékeztek iskolánk tanulói

Bán Zsigmond Református Tiszafüred

Iskolánk 4.évfolyamos diákjai méltón emlékeztek meg a március 15-e eseményeiről. Köszönjük a diákok és a felkészítő pedagógusok : Jóvérné Fehér Edit és Ilona Kozák tanító nénik munkáját!

A fenti képre kattintva még több fotót érhet el!

Megszakítás